Blog

Ha tetszik, húzd jobbra! Múzeumi „társkeresés”

Teljesen újrarendezték a kiállítást az atlantai High Museum of Art-ban. A munka közben két múzeumi szakember azon kezdett el gondolkodni, hogy hogyan lehetne az okos-technológiát a látogatói élmény szolgálatába állítani. Julia Forbes és Ivery Rucket első ötleteinek semmi köze nem volt a társkereső alkalmazásokhoz. Aztán egy társkereső (tárgykereső?) jött ki

Tovább »

Komplex oktató játék pár óra alatt

Ülünk a lépcsőn a zsoboki gyerekotthon előtt. Azért itt, mert ide kihallatszik, ahogy Márk, az egyik idősebb fiú a magára zárt díszteremben zongorázik, Andi meg mellettem ül és nézi a monitort. Véget ért a játék, a célt úgy értük el, hogy nem értük el. „Még játszunk majd ilyent?” – kérdezi

Tovább »

A Játékmustra Csongrádon folytatódik!

Országjárásba kezd a Múzeumi Játékmustra! Ha Te is szeretnél játékositási praktikákat ellesni, vagy épp másokkal közösen kidolgozni egy új játékot, akkor várunk szeptember 27-én, pénteken, Csongrádon! A nagy sikerre való tekintettel az elsőként Budapesten megrendezésre került Múzeumi Játékmustra vidéki körútra megy, hogy végül 2020-ban ismét újult lendülettel várja közönségét a

Tovább »

Több történészt a piros pöttyre!

A TEDx előadások gyakran személyes sztorival kezdődnek. Történettel, ami az első mondatban bevon érzelmileg. Amiből ki lehet bontani a nagy képet. Amit továbbnézel. Most az ellenkezőjével kezdem. A nagy képpel. Hatalmas szükségünk van arra történészekként, hogy erősen kötődjünk a társadalom szakmán/elefántcsonttornyon kívüli részéhez. A saját hitelességünk fenntartása, és saját működésünk

Tovább »

A múzeum pénze: adománygyűjtés játékosítva (2 példa, 9+ tipp)

https://www.facebook.com/groups/muzeumijatekmustra Brit tudósok megállapították, hogy a szigetország múzeumai egyre kevesebb pénzből gazdálkodnak, sok intézményt be is kellett zárni, emellett gazdaságilag elég hatékonyan működnek: egy font állami támogatás 3 font bevételt hoz. Akkor most tejjel-mézzel folyó Kánaán, vagy hanyatló Nyugat? Milyen anyagi háttér áll egy angol múzeum mögött? Nézzünk a dolgok

Tovább »

Kutatócsoportban fiatal bölcsészként? 5 tipp bölcsészhallgatóknak

Bölcsészhallgatóként gyakran felmerülhet benned a kérdés: Milyen aktív kutatási projektekbe tudok bekapcsolódni fiatal kutatóként? Hogyan tudok szakmailag fejlődni a kutatási projekteken keresztül? Egyáltalán: hogyan tudok felkészülni a kutatócsoporti munkára, ha már tanulmányaim alatt érdeklődöm a kutatómunka iránt? Az Open History 2019. április 10-i kerekasztalán ezekről a kérdésekről beszélgetett Bayer Árpi

Tovább »

9+2 filléres múzeumi játékmechanizmus

Ha a múzeumok pénzügyi helyzetét tekintjük, akkor az juthat eszünkbe, hogy „Kis pénz…” Hogy lehet ebből a kis pénzből „nagy focit” csinálni? Erről szól ez a poszt. Olcsó játékmechanizmusokat gyűjtöttem össze, amit használhatsz foglalkozásokon, tárlatvezetésen, vagy múzeumlátogatóként. Erre a blogbejegyzésre támaszkodtam, de elég alaposan átdolgoztam. Lássuk a listát! 1. Öt

Tovább »

Történelemoktatás | 2. Open History Broadcast

Beszéljünk fontos dolgokról! Mihez kezdhet egy történelemtanár? Hangot adunk azoknak a témáknak, amik csak a tanári sarkában, vagy magánbeszélgetésekben merülnek fel. Nem politizálni vagy sajnálkozni fogunk, hanem nehézségeket azonosítunk, és megoldási javaslatokat fogalmazunk meg. Mik azok a kérdések, a Te fejlődésed szempontjából kulcsfontosságúak, de a szakmai fórumokon alig esik róla

Tovább »

Hogyan kávézz profin? 5 tipp konferenciákra

Gyakran elhangzik a bűvös mondat ezeken a konferenciákon: A konferencia legfontosabb része a kávészünet. „Persze, a kávészünet – hiszen ekkor végre unalmas előadások helyett ingyen kaja vár.” „Persze, a kávészünet, amikor egyedül szürcsölgetem a kávémat a sarokban, és várom, hogy valaki esetleg megszólítson. De inkább mégse…” Ha neked is az

Tovább »

Halk beszélgetés a büfében (podcast)

A kolléga lehalkítja a hangját, és belefog a történetbe. Arról mesél, hogy mikkel küzd, milyen nehézségekkel néz szembe a szakma, és mennyire küzdelmes a boldogulás. Sokszor pár perc az egész, de néha óráig is el lehet rajta rágódni. Aztán, ha a gőz kiengedett, akkor visszatér a normális hangerő, és a

Tovább »

Társasjátékok vs oktatás

(Tipp: Írás közben ezt a zenét hallgattam. Segít ráhangolódni!) A hétvégén szervezték a Társasjátékok ünnepét a Lurdy Házban. Mivel a játékelemek felhasználásban, motivációs erejükben rengeteg lehetőséget látok több területen is, nem csak szórakozás céljából látogattam ki, hanem azt vizslattam, hogy mit lehet felhasználni a történelemoktatásban – legyen szó törióráról, múzeumpedagógiai

Tovább »

Prezentációs praktikák konferenciára

Az augusztusi „konferencia-szezon” során több alkalommal is volt alkalmam beszélgetni a konferenciák helyéről, valamint csomagolás és a tartalom viszonyáról, és szerencsére más fórumokon is felmerült már ez a téma. A szakmai események módszertana tapasztalataim szerint legtöbbször két tételmondatban foglalható össze: 1, Az előadás tartalma minden, a csomagolás alig számít –

Tovább »

Három tanulság az Up academy-n

UP! – hirdeti a tölcsérrel felfele fordított fagyi az Up center molinóján. Egy budai utcácskából nyílik a helység, ami közösségi iroda, és valamiféle képzési központ. A Mi történetünkben az első fix helység volt ők voltak, otthont adtak ugyanis a Túlékőkészlet Egyetemhez előadásainak, az utóbbi időben pedig más téren is együttműködtünk:

Tovább »

Így kell szakmai napot szervezni!

Több a kreatív energia van a rendezvényben, mint egy „szokásos” konferencián. Ez a meghirdetésnél, a szervezők kommunikációjából is látszott. Itt egy példa: Sokszor a „tartalom minden, a forma semmi” elvet követik a szervezők – pedig ha nincs külcsíny, akkor élvezhetetlen a belbecs. (Ádám írt cikket közel két éve.) Ezt a

Tovább »

Mindennapok bölcsész diplomával. Videó.

A bölcsészhallgatók, köztük a történészek gyakran teszik fel maguknak azt a kérdést, hogy diploma után hol fognak munkát találni, hacsak nem tudatosan építgetik karrierjüket, és nem adódik egy nagyon jó lehetőség számukra. Az akadémiai vonalon és a tanári pályán kívül számos út áll a történészek előtt, hogy milyenek arról május

Tovább »

Új cikkeink

Áthallásos 56′

„Szomorúan aktuális.” – erre a szókapcsolatra többet gondoltam az idén októberben megtartott Az osztályom 56-ban programok alatt, mint amennyiszer végül kimondtam. Ez a pengeélen táncolás