Teljesen újrarendezték a kiállítást az atlantai High Museum of Art-ban. A munka közben két múzeumi szakember azon kezdett el gondolkodni, hogy hogyan lehetne az okos-technológiát a látogatói élmény szolgálatába állítani. Julia Forbes és Ivery Rucket első ötleteinek semmi köze nem volt a társkereső alkalmazásokhoz. Aztán egy társkereső (tárgykereső?) jött ki belőle a végén…
A Museum Next egy cikkének magyarra való átültetését olvasod. Elsősorban a folyamatot fogom bemutatni az angol szöveg alapján: hogyan, milyen lépésekben zajlott fejlesztés, mely kérdésekre kerestek megoldást a fejlesztők, és a végén még abba az irányba is elkalandozok, hogy miért lenne érdemes egy év múlva újragondolni a folyamatot.
Az ötlet előtt: a kérdés
Julia és Ivery három fő célt tűztek ki:
- Az üzenet: „A gyűjteményünk sokkal változatosabb, mint a látogatók többsége gondolná.”
- Az alkalmazás vezessen a kiállításban: mutassa meg a neked tetsző tárgyakat, és még többet is.
- Gyűjtsön adatokat az egyéni látogatók ízléséről, amit a jövőben fel tudnak használni kiállítástervezéshez.
Ez tehát az a kérdés, amire a választ keresték a fejlesztők. Ide szeretnénk eljutni azok között a keretek között, amit pedig a múzeum jelöl ki: milyen a gyűjtemény, milyen adottságai vannak az épületnek, kiállítótérnek stb.
A projekt kapcsán két másik fontos elemet említ a cikk. Egyrészt, nem volt erre külön költségvetés, tehát teljesen házon belül kellett tartani a projektet. Másrészt olyan megoldást szerettek volna, ami kis energiabefektetéssel elérhető a látogatóknak. Korábban az volt a tapasztalatuk, hogy a látogatók nagy többsége lemorzsolódik, ha le kell tölteni az appot és bejelentkezni, mielőtt használni kezdi. (Hasonló megfontolásokból is nem app az Arthur, az ismeretlen – itt írtunk róla.)
Ez alapján indulhatott el az ötletelés.
A kérdéstől a válaszig: a fejlesztés
Múzeumi közegben egy fejlesztés végigvitele nem egyszerű feladat, sok (jogos) igénynek kell megfelelni. A kurátorok, informatikusok, múzeumpedagógusok, marketingesek szempontjainak az összegyűjtése és figyelembe vétele az egyik kulcsa tapasztalatim szerint a sikeres projekteknek. És van, hogy a sok szempont egy kérdésben csúcsosodik ki, ahogy ez esetben is történt: mit csinál a látogató a kiállításban?
Ez kulcskérdés. Ha erre választ tudunk adni, akkor tudjuk, hogy mi az, ami miatt jól érzi magát a látogató a múzeumban. Ha tetszik a látogatónak a kiállítás, akkor esélyt ad magának arra, hogy ismeretet szerezzen, és a múzeumnak, ha elhozza az ismerőseit is.
Kicsit olyan egy kiállítás, mint egy éttermi menü: rengeteg lehetőség, de a látogató csak néhányat választ ki belőlük, amit megnéz (vagy megeszik.) Ha tudjuk, hogy a gyümölcskosarat választják a vendégek legtöbbször, akkor azt érdemes a plakátra tenni. Amit viszont nem választ senki, annak a tálalását érdemes átgondolni. A High-nál például pedagógiai programokat szerveznek köré.
A személyes preferenciáidat leggyorsabban és legegyszerűbben talán egy társkereső oldal tudja meghatározni, ezek közül is a legegyszerűbb a Tinder: aki tetszik, jobbra, aki nem, balra húzod. Ez a mechanizmus lett az alapja a Heartmatch-nek. Nem kell beszélgetni („Mizu?”), de randi azért lesz: miután kiválasztottad a neked tetsző alkotásokat, térképen megkapod az ideális útvonalat, a képek helyszínét.
Kattints a képre, és próbáld ki!
Tesztelés
Ez talán a gyakorlatban kevésbé megjelenő, de nagyon fontos lépés. Julia és Ivery ekkor jutott arra, hogy többszáz festmény közül lehessen választani az alkalmazásban, mutatva a gyűjtemény mélységét. Ekkor kapta a fejlesztés az Artmatch helyett a Heartmatch nevet is: az indulás ugyanis idén Valentin-napon volt.
Nincs vége: értékelj!
Azzal, hogy elkészül nyilvános lesz a program, messze nincs vége a fejlesztésnek. Először is, el kell juttatni a látogatóknak: azoknak, akiket egy ilyen megoldás behozhat a múzeumba, és azoknak, akik ettől függetlenül már a jegypénztár előtt állnak sorba. Ha pedig használják, akkor visszajelzést kell kérni tőlük: a Heartmatch fejlesztői visszajelző kérdőívet helyeztek ki, amiben nem csak az alkalmazásra, hanem a teljes látogatói élményre rákérdeztek.
A fejlesztők elvárása volt, hogy a korábbi alkalmazásoknál jóval szélesebb réteget el tudjanak érni a Heartmatch segítségével. Ez sikerült is, de „nem generálták olyan letöltés- és visszatérő látogatás-számokat, mint amit reméltünk.” – forgalmaz a Museum Next-nek Julia.
A Heartmatch egy olyan múzeumi alkalmazás, aminek a megoldásait, a fejlesztési folyamat tanulságait érdemes megfontolni. Csodát egyik megoldástól sem várhatunk. Sőt: egyáltalán nem érdemes csodát várni. A kis lépésekért, innovatív és előremutató megoldásokért viszont érdemes dolgozni, mert ezek azok, amik előreviszik a múzeumokat, és ezzel együtt a társadalmat.
Te milyen kis lépést tettél az utóbbi időben?
Mi létrehoztuk a Múzeumi Játékmustra csoportot, ahol a múzeumok jövőjéről és játékokról beszélgetünk. Örülünk egymás sikerének, segítünk választ találni egymás kérdéseire, tanulunk egymástól. Nézz be hozzánk!
