Amikor jelentkeztem a Kollektíva Akadémiájára, tudtam, hogy fogok kapni egy könyvet (Pusztai Ádám: Gyakorlati játékosítás), ami már megvan. Sőt, azt is tudtam, hogy ha valaki játékosítással kezd el foglalkozni ma Magyarországon, akkor biztos, hogy benne van az első három könyvben, amit ajánlok neki. Érdemes lenne valakinek odaadni, aki hasznát veszi… de kinek? Itt van a Múzeumi Játékmustra csoport, amiben vannak egy csomóan, akiket érdekelhet. Hogyan válasszak ki közülük valakit? Arra jutottam, hogy megpróbálom a Játékmustra csoportra szabni a kiválasztást úgy, hogy minél több szereplő profitálhasson belőle valamilyen formában.
Így jött a Tanévzáró Kihívás ötlete. A vírus után minden múzeumnak egyik fontos célja, hogy a kieső bevételeket legalább részben pótolni tudja, tehát minél több látogatót vonzzon – akár a meglévő törzsközönség aktivizálásával, akár az ismertségének növelésével.
Ráadásul a nyaralók idén elsősorban belföldi célpontokra utaznak – tehát nagyobb az érdeklődés izgalmas belföldi helyszínek iránt. E mentén gondoltam át azt, hogy hogyan lenne érdemes a múzeumokat is bevonni.
1. lépés: Jelölés a Játékmustra csoportban
Arra kértem Múzeumi Játékmustra csoport tagjait, hogy javasoljanak múzeumot, ahova érdemes elmenni idén nyáron, és írják meg, hogy milyen tevékenység miatt ajánlják az adott helyszínt. (Olyat nem írhattak, ahol éppen dolgoznak.) Az ajánlások alapján aztán indult egy szavazás, és az, aki a legtöbb szavazatot gyűjtő intézményt jelölte, megkapta ajándékba a könyvet. A múzeumról pedig egy blogbejegyzést ígértem: szálljon a híre és büszkélkedhessen a közönségének, mert ha megnyerte a kihívást, akkor van is mivel! Így állt össze a történet, gyakorlatilag 0Ft ráfordítással. (Még néhány paraméter: kb. 50 óra munka van benne, és egy minimális utazási költség.)
Gyakran tapasztalom, hogy szeretünk tárgyi jutalmat adni egy-egy múzeumi gyerekprogram végén, pedig a külső jutalom megfoszthat attól, hogy magadat jutalmazd az élménnyel.
Ha ezzel a témával találkozol, elsőre joggal mondhatod, hogy a könyv bizony tárgyi jutalom. Pedig nem csak az. Egyrészt a személyes fejlődésben egy fontos lépés lehet a Gyakorlati játékosítás olvasása (nekem legalábbis az volt). Egy könyv nem csak egy tárgy – nem csak megnézni akarod, mint egy festményt, hanem megismerni a tartalmát. A kíváncsiság, a fejlődésre való törekvés pedig belső motiváció. Azokat, akik intézményt jelöltek, szerintem elsősorban ez motiválta.
Másrészt a könyv megszerzése dicsőség is: a könyv ebben az esetben olyan, mint egy aranyérem. Ha megszerzed, Te vagy a győztese a kihívásnak. Ez a helyzet is a belső motivációra hat, különösen, ha azzal is párosul, hogy nem csak te nyersz: egy általad fontosnak, izgalmasnak tartott intézményt is győzelemhez segíthetsz. Ez működik tárgyi jutalomtól függetlenül is működik. Csak állj fel egy dobogó legfelső fokára, és nézz körbe!
Írtam a csoporttagok és az ajánlott intézmények motivációjáról.
De van egy harmadik szereplő is a történetben: én magam. Engem mi motivál?
A meghirdetés idején az is cél volt, hogy a csoport tagjai számára aktivitás csináljak. Ahogy kinyitottak a múzeumok, és beköszöntött a nyár, csökkent az aktivitás a Játékmustra csoportban, ami természetes is, de szerettem volna minél inkább megtartani azt a pezsgést, ami a karantén alatt jellemezte a csoportot. Sőt: azt reméltem, hogy ezzel új embereket ismerek meg, és ők is megisherhetik azt, hogy mivel foglalkozunk. Most, a kihívás lezárulta után, úgy érzem, ettől kaptam a legtöbbet: megismertem új múzeumokat, új embereket (és amúgy a már ismertekhez nagyon hasonló problémákat, kihívásokat). És közben a Játékmustra csoport is bővült.
Szerettem volna, hogy súlya legyen a Tanévzáró Kihívásnak. Ezért saját arculatot készítettem neki (a Játékmustra csoport arculatával összhangban), és videóval hirdettem meg az eseményt. (Látszólag pár perc a felvétel – valójában sok átgondolás és gyakorlás, meg jópár próbafelvétel, mire sikerül egyben, hiba nélkül elmondani, hogy ne kelljen vágni.) Viszonylag szűkre szabtam a határidőket: mindössze öt nap volt múzeumot ajánlani. (Pár mondat megírása és esetleg egy kép-videó csatolása volt a feladat.) Persze, nem tétlenül vártam a jelölésekre: több emlékeztető kép is bekerült a csoportba, nehogy lemaradjon valaki.
Itt követtem el a legnagyobb bénázást is: az utolsó napra időzített emlékeztető poszt valamiért egy nappal később jelent meg. Akkor már megtévesztő és tárgytalan volt, a határidő pedig szép csendben múlt el.
Az elején szerencsére belelendültek a csoporttagok: két nap után hat jelölés született, de nem sikerült megduplázni. (Kíváncsi vagyok, mi lett volna a végeredmény az utolsó napi emlékeztető poszttal együtt, mindenesetre hét intézmény került a „szavazólapra.” Én meg már ezt is sikernek éltem meg: azt tűztem ki célul, hogy legyen legalább öt jelölt, és hogy legyen legalább 100 szavazat. Ehhez azt reméltem, hogy ez lesz a legolvasottabb bejegyzés a blogon, tehát eléri az 500 körüli kattintást. Nos, ezeket a számokat jócskánt meghaladtuk, köszönet érte!
2. lépés: Indul a közönségszavazás!
Mielőtt a szavazás hátterére ugrunk, érdemes egy pillantást vetni az ajánlott múzeumokra. Attól tartottam, hogy a nagy múzeumok fogják majd vinni a prímet, de nagyot tévedtem: a Skanzen feltűnt ugyan, de ezen kívül csak kisebb, elsősorban helyi intézmények tűntek fel. A legnagyobb közülük talán az Aquincum Múzeum volt (rögtön az első jelölésként), ezen kívül a Mesemúzeum került még ki Budapestről – öt pedig az ország különböző pontjairól. Az eddig említetteken kívül még az Iseum Savariense illeszkedik a még közszéfárhoz tartozó múzeumi intézményrendszerhez, a maradék három az utóbbi évtizedben felújított kastélyban kapott helyet. Ilyen a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum Hatvanban, az Edelényi Kastélysziget és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont.
A szavazásnál az első kihívás az volt, hogy megtaláljam azt a megoldást, amivel a blogbejegyzésbe tudom ágyazni a szavazást – ez simán sikerült is, csak ajánlani tudom a poll-maker.com-ot! Az ingyenes változat is elegendő lehetőséget kínált – láttam a szavazás térbeli eloszlását, minden szükséges beállítást meghatározhatok, és azt is eldönthetem, hogy látszódjanak-e az eredmények. Úgy döntöttem, hogy nem mutatom meg, hogy ki hogy áll, hogy a szavazók ne a győzteshez gravitáljanak, és ne kedvetlenedjenek el attól, hogy a jelöltjük gyengén áll. Azt is nehezen tudtam volna elképzelni, hogy hitelesen lehet egy múzeum „ajánlott,” ha 1%-on áll a szavazáson – hiszen a cél az, hogy jóhírét keltsük ezeknek az intézményeknek. Így az aktuális eredmény maradt titokban, én meg néha jelentéseket írogattam az aktuális állásról, de az intézmények megnevezése nélkül.
A szavazásnál a jelölő és az intézmény is érdekelt volt a minél több szavazat begyűjtésében. Mentek is a megosztások!
De mi van akkor, ha az adott múzeum nem is tud a jelölésről?
Érdemes lenne elérni azt, aki a közösségi médiát kezeli, hiszen ő a kulcsfigura, aki eléri a múzeum közönségét. Erre a legegyszerűbb módszert alkalmaztam:
írtam a múzeumnak Facebookon.
Nagyon tanulságos kísérlet volt! Volt, aki azonnal válaszolt, más csak egy hét után, volt, aki akkor sem. Mindenesetre az üzenet célba ért, elkezdtek gyűlni a szavazatok. Sokáig úgy tűnt, hogy sima start-cél győzelem születik, több intézmény az utolsó néhány napban aktivizálta magát és közönségét.
És akkor valamit fontos tisztázni.
A Tanévzáró Kihívás valójában nem a legjobb kiállítást vagy múzeumot hozza fel győztesként, ami kőkemény szakmai szempontok alapján a legjobbnak bizonyul. Hanem azt, ami valamelyik csoporttagnak élményt nyújtott, és ami a leginkább tudja aktivizálni a követőit.
Úgy is mondhatnánk, hogy a legerősebb, legaktívabb közösség mindent visz. Nem tudom megmondani utólag, hogy ez mennyire volt fontos szempont a tervezésnél, de ezt látom a legfontosabbnak. Sőt: a vírus azt gondolom, hogy megmutatta, hogy milyen fontos, hogy legyenek látogatók, támogatók a múzeum körül. Ilyen közösség felépítése pedig szerintem a múzeumok egyik fontos feladata – nem csak a saját megmaradásuk, hanem a saját üzenetük átadásának az érdekében is.
És akkor néhány tanulság:
- Nem a legnagyobb követőtábor a legaktívabb. Volt, hogy a több tízezres követőtábor 100 alatti szavazatot hozott, máshol párezer ember többszáz szavazatot generált. (A győztes Iseum Savariense 1400 körüli követővel rendelkezik, és 250+ szavazatot kapott.)
- Azok a múzeumok voltak aktívak, akik hozzátettek egy közösség (főleg helyi) identitásához. Ezek az intézmények néhány poszttal is rengeteg embert aktivizáltak, mert volt mögöttük közösség, és magukénak érezték az intézmény által képviselt üzenetet annyira, hogy ezt szavazatukkal is kifejezzék.
- A hét jelöltből 4 az utóbbi évtizedben került megnyitásra. Közülük került ki a 3 dobogós is. Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni ebből a mintából, de ez a történet alátámasztotta azt, amit érzek, amit más téren is látok. Ezek az új intézmények mintha könnyebben elérnék a közönségüket, mint a hagyományos intézményrendszer.
3. lépés: Végeredmény
Végül 771 szavazat érkezett, és 2700 fölötti megtekintést ért el a blogbejegyzés. Ez sokkal több, mint amire számítottam. Követtem a jelölt intézmények közösségi médiás tevékenységét, és a több tucatnyi megosztásból úgy tűnik, sikerült több helyen is megszólítani a közösséget. Ez a végeredmény alakult ki a dobogón:
Gratulálunk minden résztvevőnek, különösen az Iseum Savariense-nek és jelölőjének!
Hamarosan az Iseum-ot bemutató bejegyzéssel jelentkezünk. Ha nem akarsz lemaradni, kövesd az Open History facebook oldalát!
