A múzeumi közalkalmazotti státusz rövid története

Révész-Bálint Angelika

A státuszváltás (és a Múzeumi Kilépő – B. Á.) kapcsán merült fel bennünk az a kérdés, hogy vajon milyen volt a múzeumi alkalmazottak helyzete a múltban, hogyan változott a státuszuk. A válasz természetesen összetett, hiszen nem lehet a mai fogalmainkat egy az egyben visszavetíteni a múltba. Egy nagyobb lélegzetvételű kutatás bizonyára sok érdekességet hozna még a felszínre. Ebben a bejegyzésben a fontosabb intézménytörténeti mérföldköveket gyűjtjük össze.

Mit is kutatunk?

A közalkalmazotti állás napjainkban munkajogi szempontból egy jól körülhatárolt státuszt jelent. Megjelenésekor ez a fogalom viszont korántsem volt annyira pontosan definiált, mint jelenleg, sőt, maga a megnevezés is változott az idők során. Míg jelenleg jogszabályi szinten különül el a közalkalmazott és a köztisztviselő meghatározása, a 19. században ezeket a kifejezéseket még gyakran szinonimaként használták. Ebben a bejegyzésben az anakronizmus elkerülése végett nem a jelenleg létező jogi kategóriákat járjuk körül, hanem az állami alkalmazotti státusz kialakulását elemezzük a múzeumokban.

A közalkalmazotti státusz „hozzávalói”

A közalkalmazásban állók száma főként a 19. században gyarapodott jelentősen. Mindez összefüggésben állt az állam átalakuló szerepével és a bürokrácia előretörésével. Magyarországon 1883-ban született meg az első köztisztviselőkre vonatkozó törvény, ami a kinevezés feltételeit határozta meg, valamint az egyes állások betöltéséhez szükséges végzettséget írta elő.[1] A törvény hatálya alá tartoztak a közigazgatási feladatokat ellátó alkalmazottak, az orvosok és a tanárok is, de a múzeumi alkalmazottakról nem esik szó. Tíz év elteltével, 1893-ban kerülnek be bizonyos múzeumok alkalmazottai ebbe a körbe.[2]

Ennek az eltolódásnak intézménytörténeti okai is vannak. Annak ugyanis, hogy a múzeumi foglalkoztatottak az közalkalmazottak lehessenek, legalább két feltételnek teljesülnie kell:

  • Legyenek közgyűjtemények, ahol egyáltalán felmerülhet az állami alkalmazás kérdése.
  • A múzeum fenntartása állami/köz feladatnak kell, hogy minősüljön, amit közpénzből valósítanak meg.

Ez pedig nem egy eleve adott állapot, hanem egy folyamatos átalakulás következménye, és nem terjed ki általános érvénnyel valamennyi múzeumra.

Mérföldkövek:

1. Magángyűjtemények felajánlásával létrejönnek az első közgyűjtemények.

Európában a 17. században már van példa erre, Magyarországon Széchényi Ferenc 1802. évi felajánlása tekinthető mérföldkőnek.  A Nemzeti Múzeum ügyét halálig (1847) József nádor irányította: ő kezelte a pénzügyi alapot, ő nevezte ki az igazgatót is.[3]

A 19. században a Nemzeti Múzeum ügye a nemzetépítés, a nemzeti identitás megerősítésének egyik fontos eszköze. Mindezt csábító lenne a függetlenségi törekvések vonatkozásában értelmezni: a Habsburg birodalomban az állam nem támogatja a partikuláris célokat, ezért a magyarok (a csehekhez hasonlóan) saját erőből, az elitek támogatásával hozzák létre a nemzet szempontjából fontos intézményeket.

Ezt a képet árnyalja, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum ügyét egy Habsburg, József nádor karolta fel, illetve hogy 1853-ban születik először döntés a múzeum rendszeres állami anyagi támogatásáról. Mindez abban az esetben ellentmondásos, ha a nemzeti identitás szempontjából vizsgáljuk a kérdést. Amennyiben a múzeumokra mint a kultúra és a művelődés fontos intézményeire tekintünk, már érthető a Habsburg támogatás is. Érdekes kérdés természetesen, hogy 1853-ban milyen érvekkel sikerült lobbizni a múzeumügy támogatása mellett az uralkodónál, mindez további kutatások tárgya.

2. 1870-ben a Nemzeti Múzeum fenntartása bekerül az állami költségvetésbe.

Az 1867-es kiegyezést követően jól látható, hogy az önálló magyar kormány megalakulása segíti a múzeumok állami finanszírozásának ügyét, a 19. század második felében több közgyűjtemény is alakult országszerte.

A korszakban a közgyűjtemények számának növekedését a kedvező politikai légkör mellett egyéb tényezők is befolyásolták, többek között az egyesületi élet virágzása, az oktatásban bekövetkezett változások, illetve a gazdasági fellendülés. Alapító és fenntartó szempontjából vegyes volt a kép: egyesületek, oktatási intézmények, városok, egyházak egyaránt betöltötték ezt a szerepet. Ebből adódóan a múzeumok alkalmazottait is különféle státuszokban foglalkoztatták.

3. Az 1893 évi IV. törvénycikk az állami fenntartású múzeumok alkalmazottait az állami tisztviselők közé sorolja.

Ezeknek az intézményeknek a köre egyre bővült, amiben fontos szerepe volt a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége létrehozásának (1897). Ez a szervezet a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium alá tartozott, tevékenysége révén egyre több múzeum került állami fennhatóság alá.

4. 1922-ben létrehozzák az Országos Magyar Gyűjteményegyetemet.[4]

A törvény rendelkezik a hatálya alá eső közgyűjtemények munkatársairól, továbbra is állami alkalmazottnak tekinti őket. Ez a jogszabály a múzeumok közül a Nemzeti, a Szépművészeti és az Iparművészeti Múzeumot érinti.

A két világháború közötti korszak múzeumtámogatási politikája nem választható el a Trianon utáni nemzetépítéstől, a Klebersberg által meghirdetett „kultúrfölény” programtól. A nemzeti identitás megerősítése ebben a korszakban rendkívül fontos volt. Emellett a közalkalmazottak ügye az elcsatolt országrészekből menekülő értelmiségiek és köztisztviselők miatt egy komoly társadalmi problémához is kapcsolódik.

5. 1947-1949. Az értelmiségi alkalmazottak mozgástere leszűkül, gyakorlatilag kizárólag állami alkalmazottként dolgozhatnak tovább.

Már amennyiben az igazolási eljárások és a B-listázások után megtarthatják az állásukat. A múzeumokban így kizárólagos a közalkalmazotti jogviszony.

1945 után az állami kontroll erősödése egyértelműen az ideológiai törekvések szolgálatába próbálja állítani a múzeumokat. A célkitűzés, hogy a kulturális intézményekben ellenőrzött, megbízható alkalmazottak dolgozzanak, akik nem mondanak ellent a párt múltfelfogásának valamint kultúra- és társadalomszemléletének.[5] Természetesen a helyzet nem ennyire egysíkú – a kulturális és tudományos intézményekben különféle stratégiákat alakítottak ki a szakmaiság védelme érdekében – ezeknek a módszereknek a vizsgálata szintén összetett és fontos kérdése a múzeumtörténetnek.

6. 1992. A jelenleg is hatályos – ugyanakkor több módosításon átesett – közalkalmazotti törvény megszületése.[6]

Ekkor a múzeumban foglalkoztatottakat közalkalmazottként kezelték. A rendszerváltást követően viszont már nem csak állami keretek között működhettek múzeumok, tehát nem minden múzeumi alkalmazott közalkalmazott is egyben.

A rendszerváltást követő időszakban az állami és a közgyűjteményi alkalmazottak helyzetét szabályozó jogi környezet többször is átalakult. A korszakra jellemző az állami alkalmazotti szféra csökkentésére irányuló törekvés, költségvetési célokból – ez nem magyar sajátosság. Ezzel párhuzamosan a múzeumoknak tulajdonított szerep is megváltozik, ez az átalakulás napjainkban is tart.

7. 2020. A múzeumokban dolgozó közalkalmazottak viszonya munkaviszonnyá alakul át.

Amire még kíváncsiak vagyunk…

A múzeumi közalkalmazotti státusz természetesen nem szűkíthető le finanszírozási és jogállási problémakörre. Szorosan ide kapcsolódik az a kérdés is, hogy mit jelentett ez a társadalmi megbecsülés vagy a szakmai identitás szempontjából.

A fizetéseket illetően általában azt szokták kiemelni, hogy a közszféra előnye a stabilitás és a kiszámíthatóság, ami a piaci viszonyokhoz képest alacsonyabb bérezést hivatott kompenzálni. Ezt a megállapítást a múltra nem lehet teljes egészében visszavetíteni. Mint ahogy az a fenti idővonalból is látszik, a múzeumi szférában összetetteb a helyzet, mint egyéb közszolgálati területeken, ráadásul a munkaerőpiaci körülmények is eltérőek voltak, mint a jelenben. 1947 és 1989 között ez a megállapítás pedig a piaci szféra hiányában nem értelmezhető.

A társadalmi státuszt illetően a fizetésekből megvalósítható életmód, a presztízs kérdése is lényeges elemzési kategória. Ráadásul nem hagyható figyelmen kívül, hogy a múzeumi állami alkalmazottak csoportja egyáltalán nem homogén réteg: társadalmi állásukat befolyásolhatta, hogy melyik múzeumban, milyen fizetési osztályban és milyen végzettséggel dolgoztak. Ezeknek az összetett kérdéseknek a kifejtése meghaladja ennek az elemzésnek a kereteit. A köztisztviselői réteggel foglalkozó történeti munkák támpontot adhatnak a további kutatásoknak.[7]

A cikk a Múzeumi Kilépő sorozat kapcsán született, amit a MúzeumOD-dal együttműködve hoztunk létre. Ezekben a hetekben jelenik meg a volt múzeumi szakemberekkel készült kilépő interjúk összegzése. Kövesd az eseményeket!

A Múzeumi Kilépő válaszainak teljes elemzését a MúzeumOD hírlevélre történő feliratkozást követően lehet elérni.

A képeket a Road Milestone Vectors by Vecteezy alapján készítettük.


[1] 1883. évi I. tv.; Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest, 2001. 96.

[2] 1893. évi VI. tv.

[3] A Magyar Nemzeti Múzeum (1802-1895). Budapest, 1896.

[4] 1922/XIX.

[5] Bővebben lásd: Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, 2001.

[6] 1992. évi XXXIII tv.

[7] Többek között: Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest, 2001.; Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, 2001.

Vélemény, hozzászólás?