A megmaradás kérdésétől a közös jövőig. (Gondolatok a Múzeumi távlatok Webinárium 1. alkalmáról)

Bayer Árpád

“Egy kifejezésben fogalmazzátok meg, hogy mi a legnagyobb kihívás a múzeumok, múzeumi munkatársak számára!” – tette fel a kezdőkérdést Bereczki Ibolya a Múzeumi távlatok webináriumsorozat első alkalmán. Nem a válaszok egysége volt a meglepő – kevés olyan múzeumi eseményt tudok felidézni, ahol komolyabb nézetkülönbség lett volna a beszélgető felel között. A válaszok tartalmából viszont könnyen kihallhattuk, hogy baj van.

A legnagyobb kihívást így fogalmazták meg a résztvevők:

  • túlélés (szervezeti és emberi szinten);
  • életbenmaradás és motiváció (hogyan bizonyítsuk a (zárt) múzeumok létjogosultságát a fenntartónak, és hogyan tartsuk meg a munkatársakat);
  • szakmai működés és szolgáltatás egyensúlya (hitelesség és a fenntartó igényeihez igazodás közötti egyensúly megtalálása);
  • megmaradás (hogyan lehet múzeumba vonzani és megtartani a munkavállalókat?).

Ritkán lehet szakmai eseményen nyíltan problémákról beszélni. Ez most mégis egy ilyen alkalom volt: a vírus és a státuszváltás olyan kihíváshalmazt eredményezett, ami mellett nem lehet elmenni.

Csak a kurátor nézi a kiállítást. (mollyroselee képe a Pixabay -en.)

Nézzük, hogy ez után a felütés után hogyan folytatódott a beszélgetés!

Először a fenntartóval való kapcsolat (és a múzeumi törvények) kerültek a középpontba.

Kirajzolódtak a megyei és városi fenntartás közötti különbségek: a városi fenntartás előnye, hogy egy közösség identitását lehet megfogalmazni, közelebb van a fenntartó – viszont háttérbe szorulnak a megyei feladatok és sokkal nagyobb befolyása van az önkormányzati vezetőknek.

A megyei fenntartók ehhez képest távolabbiak, kevésbé szólnak bele a folyamatokba, de nehezebb is közel kerülni a közönséghez. Összességében jó döntésnek ítélték a beszélgetők, hogy a városokhoz kerültek a korábban megyei múzeumok. (Így jött létre a “megyei hatókörű városi múzeum” kategória.)

Szintén felmerült a filiák rendszere. Cseri Miklós, a Skanzen főigazgatója fejtette ki, hogy van előnye egy-egy országos fenntartású intézmény alá helyezni másokat, de sok nehézség is adódik ezeknek az intézményeknek a “távirányításával,” és szomorú, hogy sokszor ez az egyetlen megoldás. Népessy Noémi, a BTM főigazgatója pedig arról beszélt, hogy esetében nehéz összefogni a sok önálló identitással és néha önállósodási törekvéssel rendelkező tagintézményt.

***

A beszélgetés második részében a fenntartóval való kapcsolatot jártuk körbe.

A szakmai szervezetek szerepe kapcsán megoszlottak a vélemények. Volt, aki szerint a szakmai szervezeteknek nincs lehetősége befolyásolni a fenntartót, más szerint legfeljebb kicsi hatásuk lehet. Volt, aki a minisztériumon keresztül látott lehetőséget az érdekérvényesítésre, de olyan vélemény is megfogalmazódott, hogy a lényeg, hogy elhangozzon a vitában a szakmai vélemény, amihez lehet viszonyulni.

Felmerült az is, hogy a múzeum közönsége mikor, hogyan tud hatni a fenntartóra. Cseri Miklósnak volt egy fontos mondata e kapcsán: „Akkor áll a múzeumot fenntartó közösség a múzeum mellé, ha a múzeum megfelelőképpen integrálódott az őt fenntartó közösségbe.”

Szerintem két dolog miatt is fontos ez a mondat. Az egyik az a megbúvó gondolat, hogy a közösség tartja fenn a múzeumot, általában választott vezetői és intézményei révén. Ha fontos a közösségnek a múzeum, akkor a közösség által választott fenntartónak is fontos lesz.

A másik elem ennek a szubjektív továbbgondolása. A látogatókra sokszor célcsoportként gondolunk, akiknek mindenáron adni szeretnénk valamit. Pedig partnernek is tekinthetjük őket: partnerek a múzeum kínálatának alakításában, a fejlesztésében, és nehéz időkben, mint amilyen a mostani is, segíteni tudnak a múzeumnak. Adunk is, kapunk is. Igazából már a belépő megvásárlása kifejezi ezt a partnerséget: a látogató pénzt ad a múzeumnak cserébe az élményért, amit kap. (Érdemes lenne azon is gondolkodni, hogy hogyan lehet ezt a partnerséget felajánlani távolról vagy vírus idején?)

Itt tudod visszanézni a teljes beszélgetést.

A záró kérdésben Bereczki Ibolya újra egy rövid választ kért a résztvevőktől arról, hogy mi lehet a közös múzeumi jövő kulcsszava. Ezek a válaszok hangzottak el:

  • Tanuljunk ebből a másfél évből.
  • Gyökeres szemléletváltás, kapcsolat a közösséggel.
  • Szakmai érdekérvényesítés.
  • Visszatérés a valós térbe.
  •  Együttműködés.

Itt már nincs akkora egység: a válaszok általánosak, nem egy irányba mutatnak és többféleképpen értelmezhetőek. (Igaz, a válaszadóknak nem is igazán volt lehetősége kifejteni, mi van elképzelésük mögött.)

Úgy gondolom, hogy fontos lépés történt a beszélgetés elején: a valós problémákról beszéltünk. Aztán sajnos letért erről az útról a beszélgetés, pedig a felütés után érdemes lett volna a kihívások okait és az arra adható válaszokat körüljárni.

A múzeumi törvény történeti áttekintése, a fenntartókkal való viszony vagy a szakmai szervezetek érdekképviselete fontos, és releváns. De ha a túlélés, a megmaradás kérdését helyezik középpontba a beszélgetésben résztvevők, akkor úgy gondolom, hogy nem csak a hagyományos(an nehézkes) megoldási lehetőségekről, (jogi szabályozás, fenntartó meggyőzése, szakmai szervezetek érdekképviselete stb.), hanem ezeknek a problémáknak a helybeli, intézményi kezeléséről is érdemes beszélni. Sokkal inkább a kihívásra fókuszálva, és sokkal több lehetőséget összegyűjtve.

Köszönöm a figyelmedet, kedves Olvasó! Ha eljutottál idáig, biztos érdekel a folytatás is: itt fogjuk közzétenni!

A beszélgetést vezette: Bereczki Ibolya

Résztvevők: Cseri Miklós (Szabadtéri Néprajzi Múzeum), Péterváry-Szanyi Brigitta (Laczkó Dezső Múzeum), Nagy-L. István (Gróf Esterházy Károly Múzeum), Népessy Noémi (Budapesti Történeti Múzeum), Varga Noémi (Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria)

Vélemény, hozzászólás?