Miért fontos egy egyiptomi istennő a szombathelyieknek?

Bayer Árpád

Erre a kérdésre keresem a választ, amikor a nyár közepén Szombathely felé vettem az irányt, hogy megnézzem a Tanévzáró Kihívás győztes helyszínét, az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárházat.

Azt tudtam, hogy valamiért ez a hely fontos a közösségének: egy nap alatt hajrázott szinte a semmiből és több, mint 250 szavazatot begyűjtve végzett az első helyen – úgy, hogy mindössze 1400 körüli követője van. Minden más jelöltet többen követtek facebookon, mégsem tudtak így mozgósítani. Ebből látszódott, hogy van egy közösség kiállítóhely körül.

Mit csinálnak ilyen jól az Iseumban?

Most már tudom, hogy nem csak arról van szó, hogy valamit jól csinálnak itt, hanem arról is, hogy jó dolgot csinálnak. De ne szaladjunk előre!

Mosolygós csapattal találkoztam a fogadótérben a megbeszélt időpontban, és bár gondoltam rá, hogy inkognitóban érkezem, végül külön vezetést és beszélgetési lehetőséget kaptam. Sőt, olyan helyszínről is beszámolhatok, amik csak különleges alkalmakkor látogatható. A közegre pedig jellemző, hogy az intézmény vezetőhelyettese, Sosztarits Ottó megmutatta a kiállítás nagy részét, majd átadott egy kolléganőjének, mert római kori hagyományőrző csapatával egy környékbeli iskolába mentek programot tartani. Ahogy visszagondolok, a belőle (is) áradó lelkesedés volt az, ami legjobban meghatározta az egész intézmény hangulatát.

A fogadótérből először lementünk egy “szuterén-kiállításba”. A lejárat mellett szemmagasságban található a Borostyánkő út – ez a Római Birodalmat átszelő kereskedelmi út közvetlenül a templom előtt haladt el, áthaladva a mai Szombathelyeen, az ókori Savaria-n. Ennek az útnak a keresztmetszetét látjuk az üvegfalon. Ennél szemléletesebben aligha lehetne szerintem bemutatni azt, hogy hogyan néz ki egy római út.

A kiállítás ezen része az Isis-szentély feltárásának történetéről szólt. A munka az 1950-es években indult, és 2013-ben nyitott meg kiállítás, abban az évben elnyerve az Év kiállítás díjat is. Isis egyiptomi anyaistennő, akinek a Római Birodalomban sok helyen volt kultusza. A savariai Iseum a Krisztus utáni első században épült, és jelenlegi ismereteink szerint a római és alexandriai után a harmadik legnagyobb szentély volt. A templom arányait és méretét a látogatói érzékelheti, ahogy végignéz a területen, a központi szentélyt pedig 1:1 arányú makettként rekonsttruálták. Ezt öleli körbe a kiállítás.

Általában jellemző, hogy nincsenek látványos installációk az kiállításban. Eredeti tárgyakkal, makettekkel, és kisfilmek segítségével mutatja be a kiállítás a szentély és a kultusz történetét. És így működik jól: „egyik ámulatból a másikba estünk” – fogalmaz egy látogató Tripadvisoron. A tárgyak elhelyezésinél fontos volt, hogy eredeti funkciójukban és elhelyezésükben legyenek láthatóak. A plafon-töredékeket nem szemmagasságban nézhetjük meg, hanem alulról tekintünk föl rájuk. (A kiállítást amúgy virtuálisan is bebarangolhatod itt.)

A hagyományőrzőkkel való jó kapcsolat a kisfilmekben is nyomon követhető. Látszik, hogy volt ember, aki a legapróbb részeletekre is figyelt, amikor a képernyőn bemutat egy tevékenységet, volt hiteles viselet, és mindez szépen illeszkedik a kiállításba. A filmek között bónuszként az HBO Róma sorozatából is megtalálható egy jelenet.

Az U alakú kiállítótér egyik szárában kapnak helyet az időszaki kiállítások. Ottjártamkor a Savaria Underground, ami mai épületeket, tereket és az alattuk található régészeti leleteket mutatja be párhuzamosan.

Amit jól csinálnak az idő a munkatársai, az azonban nemcsak a kiállítás, bár ez egy nagyon fontos eleme a sikerüknek. A turisták jönnek is, egyértelműen a város egyik látványossága helyszín, de nem belőlük áll valószínűleg az a közösség, akik szavaztak a hívásban. A helyiek számára havonta tematikus tárlatvezetéssel készülnek, ha a vírus engedi, folyamatosan a múzeumpedagógiai foglalkozások, és bekapcsolódnak az országos programokba, mint a Múzeumok Éjszakája, vagy a Kulturális Örökség Napjai. Kiemelt időszak számukra a Savaria karnevál és az Iseumi Nyári Játékok. Alkalmanként az ókori városfalon kívül álló szentély környékéről bemerészkednek a falon belülre is: egy bankfiók alatt az ókori Savaria csatornarendszerébe is be lehet jutni. Igazán különleges hely, ügyfélfogadási időben pedig felnézve szemezhetünk a bankban várakozókkal.

Ennyi lenne a siker kulcsa? Egy jó kiállítás, és rendszeres programok? Nem tudom megítélni, de talán itt nem követik el azt a hibát, amit a múzeumok szerintem leggyakrabban elkövetnek. Azt, hogy egyszerre mindent IS akarnak csinálni, így szétaprózódik az energia. Itt a tematika, adott egy korszak: Isis szentélyének a tüzét, melegét kell éltetni – nem fellobbanó rőzselánggal, hanem lassan égő, vaskos rönkökkel.

Szerintem ez nem lett volna elég ahhoz, hogy az Iseum közössége legyen a tanévzáró kihívás nyertese. És itt jön be az, hogy nemcsak jól csinálják, amit csinálnak, hanem:

Jó dolgot csinálnak.

Szombathelyen erős a római kori hagyomány. Emlékszem, kisgyerekként kibuliztam otthon, hogy egy napra elautózzunk Szombathelyre, akkor még sokkal kevesebb autópályával, hogy részt vegyünk a Savaria Történelmi Karneválon. A karnevál alatt nem lehet kikerülni a római kort Szombathelyen, ami identitást erősít és szórakoztat egyszerre. Az Iseum helyén az 50-es évektől vannak ásatások, és az első karneválok a 60-as években indultak. Olyan témát mutat be a helyszín, ami a helyieknek fontos, ami különlegessé teszi a városunkat.

A 2000-es évek elején készült egy felmérés szombathelyi lakosokkal a város turizmusfejlesztési koncepciójához kapcsolódóan. Ebben a felmérésben már a három legfontosabb attrakció közé került a Szentély – noha ekkor semmi nem látszódott belőle.

Az Isis szentély a szombathelyiek öntudatához is kapcsolódik azáltal, hogy látványosan bemutatja a római kori múltat. Ez látszólag egy könnyű helyzetet teremt az ott dolgozóknak, valójában viszont számtalan ponton jelent konfliktuslehetőséget is a múzeum és a lakosság
között.

Az Iseumban jól őrzik a lángot. Sikeresen teszik fontossá egy egyiptomi isten jelenlétét Szombathelyen. Ezúton is gratulálok!

A kiállítás meglátogatása után találkoztam Várnainé Balogh Beátával is, aki az Iseumot jelölte a kihívásban. Ő is megkapta a győztesnek járó jutalmat: a Gyakorlati játékosítás című könyvet.

Akkor még nem sejtette, hogy októberben egy virtuális színpadon fog állni Ő és a kötet szerzője.

Ha a múzeum – oktatás – játék hármasból legalább két szó érdekel, akkor gyere, hallgasd meg őket! Vegyél részt a II. Múzeumi Játékmustrán!

Vélemény, hozzászólás?